Tűsarok - REKLÁMOK ÉS NEMEK

Lezajlott a Reklámok és NEMek konferencia
[2007. június 11.]
Nagy sikerrel, közel száz résztvevővel zajlott le a reklámok és NEMek nemzetközi konferencia 2007. június 11-én a budapesti Cseh Centrumban.

Helyszín

Időpont

Program

A konferencián elhangzott előadások és kerekasztal beszélgetések rövid összefoglalói

Szexista reklámozás Közép-Kelet-Európában
Mila Lukasova
Open Society Fund, Cseh Köztársaság

Cseh előadónk az Open Society Fund-tól érkezett, amely emberi jogokkal foglalkozik, diszkrimináció-ellenes és esélyegyenlőségi programokat támogat, mint pl. a www.muziazeny.cz című online lap, és a hozzá kapcsolódó esélyegyenlőségi kampány.

A cseh partnerünk a média és a sztereotípiák bemutatásával kezdte előadását. Képekkel is illusztrálta a sztereotipikus nő- és férfiábrázolásokat, felvázolva, milyen alapvető tulajdonságokat társítanak a két nemmel (férfi: dolgozik, szakmája van, védelmező, erős – nő: háziasszony, anya, szexuális tárgy, gyenge). Láthattunk néhány példát arra, hogyan jelennek meg a nők a médiában – pl. a 2006 legfontosabb cseh személyiségei válogatásban csupa „nem komoly” foglalkozású nő szerepelt. Ezután áttért a reklámokra: számtalan példát nézhettünk meg a meztelen nővel való reklámozásban – az esetek döntő többségében a meztelenségnek semmi köze sem volt a reklámozott termékhez (pl. napilap, banki szolgáltatás, tömítőanyag, cipő, szalámi, sör hirdetése). Néhány fotót a kiállítás anyagából is megszemlélhettünk: pl. újságcímlap, ami citylight plakátként is funkcionál, felöltözött férfi – ruhátlan nő párosítások. Az előadó kihangsúlyozta, mennyire nagy hatásúak a köztéri reklámok, és gyakran a turisztikai városképre is hatással vannak – sok esetben a prágai nevezetességek közelében lévő, egész falakat beborító óriásplakátokon látható meztelenséget éppen a külföldi turisták kifogásolják. A szexista reklámok és a turizmus másik összefüggésére egy sörreklám kapcsán hívta fel a figyelmet Mila Lukasova: több cseh sörreklám is a külföldi (férfi) turistákat a fiatal, csinos cseh lányok képével kívánja vásárlásra bírni. Ez a fajta reklámozás már csak azért is etikátlan, mert köztudott, hogy az elmúlt évtizedekben megnőtt az Angliából, Németországból Csehországba irányuló szex-turizmus aránya, ezek a reklámok pedig a sörrel együtt járó, elhasználható nőket ajánlgatják a férfiaknak.

A sok képi illusztráció mellett egy 2007-es felmérés adatait is megismerhettük, amely szerint Csehországban a reklámfogyasztók hozzáállása az erotikus és szexuális tartalmú reklámokhoz a következőképpen alakul: 14%-uk szereti ezeket a hirdetéseket, 32%-uk szereti ezeket a hirdetéseket, ha igazodnak a reklámozott termékhez, 27%-ukat nem különösebben kedveli, de nem is érzi sértőnek, 14%-uk nem szereti, és kifejezetten zavarja, 7%-ukat durván sérti és szerintük be kéne tiltani, 6%-ukat pedig nem érdekli a téma.

A fogyasztók érzékenységének növekedését azonban talán az mutatja, hogy 2004 óta növekedőben van a reklámtanácshoz benyújtott panaszok száma. A tanács a néhány szexizmus alapján bejelentett panasz közül az elmúlt négy évben ötöt minősített megalapozottnak, ezekre láthattunk fényképes példákat is.

Van egy @RCunk hozzá
Reklámozók, fogyasztók, reklámkészítők és a társadalmi felelősségvállalás (CSR)
Bolgár Eszter
@RC Kft.

Bolgár Eszter előadásában megismertette a közönséggel az @RC munkásságát, és a társadalmi témák feldolgozására irányuló tevékenységét, valamint a reklámmal szembeni kritikai megnyilvánulásait. Kiemelte, hogy az @RC tevékenysége azért is sajátos, mert a reklám saját formáit (pl. óriásplakát, filmszpot) használják fel, sokszor éppen a reklám kritizálására, görbe tükröt tartva elé. Ugyanakkor próbálkoznak újfajta, vagy kevésbé használt köztéri formák népszerűbbé tételével is (pl. köztéri szoborpályázat). A sajátos helyzetet, és az évek hosszú munkája során elért speciális közéleti pozíciót jellemzi az is, hogy legnagyobb projektjükben, az évente megrendezésre kerülő óriásplakát-pályázatban esetenként azok a reklámozók támogatják őket, akiket ezeken az óriásplakátokon esetleg a pályázók munkáiban pellengérre állítanak. A plakátkiállításon hangsúlyozottan nem felülről jövő üzeneteket tolmácsolnak, hanem a civil társadalom témáit dolgozzák fel. Minden évben több kiemelt, civil téma van (idén pl. a klímaváltozás, a passzív dohányzás elleni küzdelem, illetve a fogyasztóvédelem, esélyegyenlőség), az @RC ugyanis igyekszik helyet adni olyan problémáknak, amelyek az utcán nem kerülnek kommunikálásra (pl. családon belüli erőszak tematika, roma kisebbség tematika).

Ezután az előadó számos képpel illusztrálta, a plakátok miképpen dolgozták fel a reklámok sztereotípiákon alapuló, elferdített világát. A hamis ideálok és blőd képzettársítások csoportban azokat a plakátokat mutatta meg, amelyek a média által sugallt ideált, értékeket relativizálják, illetve amelyek a reklámok „sex sells” szellemét kritizálják. A „minden sztereotípia igazságon alapszik (de az igazságnak csak egy apró szeletét mutatja meg)” elv alapján az előadó végigvette azokat, a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, amelyek gyakran szerepelnek a médiában, reklámokban, és amelyekre egy-egy plakát is reflektált. Ilyenek voltak: „a nő mint illatos virágszál”, az „ostoba liba”, a „buta szőke”, a „nő, mint mindig filigrán és hamvas”. Egy másik nőkkel kapcsolatos előítéletet, miszerint őket a divaton kívül semmi sem érdekli, igyekezett több, nők által kezdeményezett projekttel is cáfolni – ilyen volt a Budapest Rekonstrukció program, amelyben egy végzős képzős hallgató gerilla akcióban padokat újít fel. Vagy a „Vágy” című sorozat, amelynek bemutatott plakátján a ruhátlan nő vágya az, hogy halála után a szerveit valaki tovább használhassa. A harmadik példa pedig az előadó saját projektje, és a „Publikus aluljárók” címet viseli.

Az előadó véleménye szerint a média (és ezen belül a reklámok) sajátossága, hogy egysíkúan mutatja be a nőket. A reklám esetében magából adódik, hogy sztereotípiákat mutat be, hiszen mint vizuális műfaj, kénytelen sztereotípiákra támaszkodni, a probléma inkább az, ha csak azt mutat be, és egyoldalúan teszi azt. Így lesznek pl. a különböző kisebbségek alul-reprezentáltak a médiában.

Reklám - etika? A magyar reklámszabályozás dióhéjban
Pázmándi Kinga
Magyar Reklámszövetség Reklámetikai Bizottságának elnöke

Az előadó azzal kezdte, hogy leszögezte: tévedés lenne minden esetben a normatív szabályozási alrendszerektől várni a megoldást a szexista reklámokra. Fontos felismerni ezen normatívák korlátait. Felvázolta a két fő normatív megközelítési mód -a jogi szabályozás, valamint az etikai önszabályozás- mikéntjét, határait, a bennük rejlő lehetőségeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy hazánkban a sajátos politikai-gazdasági előzmények miatt jelenleg a vállalkozás, információcsere, és egy dinamikus terület (a reklám) alkotmányos szabadságjoga ütközik a társadalom bizonyos erkölcsi normáinak, értékeinek védelmi céljaival. Úgy vélte, hogy ha abból indulunk ki, hogy a reklámmal nevelni akarunk, és súlyos társadalmi problémákat szeretnénk megoldani, akkor ez nem lesz jó kiindulópont, és nem leszünk hatékonyak a normatív szabályozás terén sem. Hiszen farizeus dolog lenne nem figyelembe venni, hogy a reklám elsődleges célja a fogyasztásra ösztönzés. A reklám nem több és nem kevesebb, mint reklám.

Az előadó kijelentette (és ezzel a hallgatóság részéről később többen is vitába szálltak), hogy a reklámtartalmakat a készítők a társadalomból veszik át, vagyis a reklám csak visszatükrözi azokat, de mivel a reklám nagyon szuggesztív kommunikációs csatorna, ezért van szükség az etikai szabályozásra. Ugyanakkor nem várhatók el tőle társadalmi értékek, illetve problémák megoldása, hiszen nem ez az alapfunkciója.

Pázmándi megismertette a közönséggel a jogi szabályozás hiányosságait és korlátait: lomha, statikus, lassan változó rendszer, magasabb beavatkozási küszöbszinttel rendelkezik, mivel nincs értelme a pontos definícióknak, hiszen azokat az idő hamar meghaladja, és szűknek bizonyulnak – pl. pornográf reklám meghatározása. Az etikai (ön)szabályozás nemcsak az előadó szerint lehet hatékonyabb, hanem az EU-s trend is ezt mutatja: az állami szerepvállalás is inkább a fogyasztói önvédelemre helyezi a hangsúlyt, és a jogi szabályozás visszahúzódóban van.

Ugyanakkor az etikai alrendszer mindig azt mutatja, hogy maga a szakma milyen engedményekre és jó belátásra képes éppen abban az országban/helyzetben, annak érdekében, hogy elkerülje a számára legveszélyesebb szankciót: a reklámkerülést. Hiszen a jogi és etikai szankció sokkal kevésbé jelentős, mint a reklámkerülés, olyannyira, hogy sokszor – főleg szoros piaci szituációknál – a megrendelők a reklámköltségbe eleve betervezik a közigazgatási szankció költségét. Az előadó szerint a szankcionálásnál hatékonyabbak azok a módszerek, amelyek mind a fogyasztók tudatosságát, mind a reklámszakma érzékenységét és kreativitását növelik (pl. az @RC pályázatai).

Ismertette a magyar reklámetikai kódex szexualitással, illetve a nemek közötti egyenlőtlenséggel kapcsolatos részeit: a diszkriminatív tartalmakra irányuló tilalmat, illetve az erotikus elemek öncélú alkalmazására vonatkozót. Elmondta, hogy amikor ilyen tárgyú panaszt kapnak, általában nem csupán egy pontján érinti a kódexet az illető reklám, általában bekerül a képbe a közízlés, közerkölcs, valamint a gyermek- és fiatalkorúak személyiségének védelme is. Ez egy újabb problémát vet föl: hogyan lehet objektív módon meghúzni a közízlés, közerkölcs határát? A közízlés megsértésének elbírálásakor az nem lehet szempont, hogy vajon hány ember érzékenységét sértette a reklám, hiszen a bizottságnak nem számít, hány panasz érkezett (különben ahhoz képest, hogy mennyi embert irritál egy reklám, a panaszt beadók aránya általában igen csekély – ez a magyar fogyasztói tudatosság alacsony fokát is mutatja).

Ugyanakkor – bár az EU az önszabályozás felé halad – az unión belül is léteznek nemzeti érzékenységi szintkülönbségek: pl. az erőszak humoros megjelenítésének megítélése Európában nagyon különböző. (Svédországban az erőszak humoros megjelenítésével kapcsolatban nagyon szigorúak, míg a szexualitással kapcsolatban nem, ezzel szemben Németországban az erőszak humoros megjelenítése máshogy tolerált, és a szexualitás öncélúságára érzékenyebbek. Közép-Európában az előadó szerint sokkal érzékenyebbek a fogyasztók, kevésbé tolerálják az ilyen típusú reklámokat.)

Fontos a panaszelbírálásnál a reklám megjelenítése is, óriási a különbség egy printreklám vagy egy óriásplakát célközönsége között. Vitatott eset lehet, amikor pl. egy férfimagazin címlapja kikerül az újságosbódé oldalára: ez esetben az automatikusan citylight plakátként kezelendő, hiszen bárki láthatja. Az elbírálásnál - bárhogyan is igyekszik a reklámozó szándéka ártatlanságát bizonyítani – nem a reklámozó szándéka számít, hanem hogy mi az, amit a reklám összességében (a szöveg, kép, hang együttesével) üzen a fogyasztónak.

Pázmándi Kinga előadását azzal zárta, hogy ha a reklámozók komolyabban vennék hazánkban az etikai szabályozást, akkor egy reklámetikai bizottság döntésének is nagyobb hatása lesz, nemcsak a szakmára, hanem a közéletre és a fogyasztókra is.

Pikáns humor vagy szexizmus? – kerekasztal-beszélgetés

Résztvevők:

Cseperkáló István kreatív igazgató és Felker Noémi ügyvezető (Noe’s Ark), Soós Viktória (Tűsarok.org) és Catherine Murray (School of Communication, Simon Fraser University, Vancouver, Kanada), moderátor: Bombera Krisztina újságíró

A beszélgetést Bombera Krisztina, moderátor azzal indította, hogy ismertette az AXE Body Sutra reklám készítőivel és a közönséggel a Tűsarok hasábjain is megjelent bojkott-felhívást, amely kifogásolta az illető reklám üzenetét, miszerint „a nőket bárhol és bármikor szexuális aktusra lehet késztetni, érzékeik tudatos becsapásával”. Soós Viktória, a Tűsarok képviseletében kifejtette, miért is találták problematikusnak a reklámot, és miként tettek panaszt, amelyet az ÖRT elutasított.

Bár a moderátor tervei szerint a beszélgetésnek csak mintegy apropója és kiindulópontja lett volna a konkrét bepanaszolt reklám, amelyből aztán általánosabb reklámetikai kérdésekre lehet továbblépni, a vita nagy része mégis e körül a reklám körül zajlott. A fő kérdések, amelyek felmerültek – és amelyeket a különböző oldali résztvevők és a hallgatóság eltérően ítéltek meg: mitől szexista egy reklám, hol van/van-e a reklámkészítőnek felelőssége, mennyire trendkövető vagy trendalakító a reklám? A téma körül élénk vita alakult ki, amelynek oka talán éppen az, hogy eddig nem igazán volt lehetősége a különböző oldalt képviselőknek – a reklámszakmának és a gender-tudatos civil, fogyasztói oldalnak – nézeteik kifejtésére és a másik nézeteinek meghallgatására.

A reklámkészítő Noe’s Ark részéről megjelent Cseperkáló István és Felker Noémi elmondásából kiderült, hogy a tárgyalt szpot alapvetően nemzetközi adaptáció volt, az ügynökség feladata inkább a filmhez kapcsolódó nyomtatott hirdetések, valamint egy kollégiumi aktivációs kampány megtervezése volt (kollégiumi szobákba a fiú kollégisták dezodorálást rendelhettek reggelre a CKM bikini-team tagjaitól). A reklámkészítőknek fontos a szakmai szervezetek véleménye, ezért erről a reklámról előzetesen kikérték az ÖRT véleményét, és annak megfelelően módosítottak is a kampány bizonyos elemein, amelyek közterületen kerültek kihelyezésre. A reklámkészítők hangsúlyozták, hogy mennyire fontos, kik alkotják a kampány célcsoportját, és őket milyen belső motivációs tényezők mozgatják. Ehhez igyekeznek igazítani a médiumok kiválasztását is, ahol a kampány megjelenik. Ebben természetesen nagy szerepe van a megrendelőnek is, akinek felelősségét a reklámkészítők kihangsúlyozták és egyúttal jelenlétüket a beszélgetésből hiányolták. (Ugyanakor Felker Noémi elmondta: még sosem jött hozzájuk megrendelő azzal, hogy olyan reklámot szeretne, amiben szex van.) A moderátor és a közönség tagjai által felvetett alapvető kérdésre, miszerint van-e a reklámkészítőknek a társadalom formálására vonatkozóan felelőssége, Cseperkáló István kifejtette, hogy ők, amikor egy üzenetet átadnak, a társadalomban (vagy a célcsoport fejében) már meglévő gondolatmintákat használnak fel. Vagyis a reklámkészítők alapvetően azon az állásponton voltak, hogy a reklám nem maga teremti, hanem csak leképezi a társadalomban meglévő ideákat, esetenként sztereotípiákat. Elmondta továbbá, hogy a kereskedelmi reklámnak az a célja, hogy termékeket adjon el, és nem az a missziója, hogy társadalmi beidegződéseken módosítson. Általában a jelen lévő reklámkészítők fontosabbnak tartották a média mellett a család, szülők, iskola hatását a gyerekek szocializációjára, és a reklámnak, mint médiumnak egyértelműen csak trendkövető jellegét hangsúlyozták. Cseperkáló véleménye szerint az emberek rossz beidegződésein, sztereotípiáin változtatni leginkább a társadalmi célú reklámokkal lehet, ezeknek ugyanis kifejezetten ez a célja, és ebben a civil szervezetek partnerre lelhetnek a reklámszakmában, akik profik abban, hogy üzeneteiket minél szélesebb, célzott közönséghez eljuttassák.

Az együttműködéssel kapcsolatban Felker Noémi jelezte, hogy jó ötletnek tartaná, ha a civil szervezetek a problémáikat nem csak a panaszom útján jeleznék, hanem esetleg félévenként, évenként összeülnének, valódi beszélgetés történne, nemcsak „üzengetés”. Soós Viktória, aki egyben a „reklámok és NEMek” projekt egyik szervezője is, jelezte, hogy ebben a szervezők is partnerek lennének.

A kanadai résztvevő, Catherine Murray több alkalommal kifejtette véleményét az adott témáról, és beszámolt arról, hogy Kanadában miként működik a reklámszakma önszabályozása.

Kiemelte, hogy nincsenek nemzetközi szabályok a társadalmi nemek ábrázolására vonatkozóan, hiszen országonként és kultúránként más és más az, amely a társadalom tűrésszintjén belül marad. Ugyanilyen nehéz azt definiálni, mi tartozik a szexualitás „indokolatlan ábrázolása” témakörbe.

Még Kanadában sincs olyan kódex, amely magát a szexizmust definiálná, inkább azt vizsgálják, egy-egy médiatermék, vagy éppen reklám igenlően, egyetértően használja-e a szexizmust. Azt az eldöntendő kérdést kell feltennünk, hogy az adott reklám támadja-e az emberi méltóságot, vagy a nemek egyenlőségét. Ugyanakkor Kanadában olyan szabályozó rendszert alakítottak ki, amelyben egyaránt szerepe van többféle intézménynek, a média különböző szereplőinek: ügynökségeknek, műsorkészítőknek, reklámmegrendelőknek, és a fogyasztóknak is. Fontos, hogy közzétegyék a döntéseket, és azok okait, hogy a társadalom megvitathassa, és átlátható legyen a rendszer. Ezzel párhuzamosan végzik a fogyasztók tudatosabbá tételét célzó képzéseket. Az önszabályozó testület minden panaszt egyenrangúként kezel, ugyanakkor tudni kell azt, hogy Kanadában a fogyasztók sokkal tudatosabbak: felmérések mutatják, hogy a kanadaiak 10%-a tenne panaszt nemi alapon sértő ábrázolás esetében, és 54%-uk csatornát vált, hogyha neki nem tetsző reklámot lát a tévében, és egynegyedük bojkottálná is a terméket, amelyet reklámozott. Olyan helyzetben, amikor ilyen gazdasági következményekkel jár egy támadó vagy sértő jellegű reklám, a reklámozók és reklámkészítők alaposabban meggondolják, hogy mivel hirdessék a terméket. Ami még a tömeges bojkotton kívül alaposan megváltoztathatja a reklámozók attitűdjét, azok a politikai események és bűnügyek. Egy nőket ölő tömeggyilkos megjelenése pl. olyan közhangulatot kelthet, amelyben már nem szívesen használják fel a (nők elleni) erőszakot a reklámkészítők.

Catherine Murray javasolta, hogy célszerű lenne kiemelni a pozitív példákat Magyarországon is – Kanadában pl. létezik egy „pozitív nemi ábrázolás” díj, amelyet a Media Watch nevű szervezet oszt ki évente, és amelyet többek között ügynökségek is támogatnak anyagilag.

Kié a tér? – kerekasztal-beszélgetés

Résztvevők:

Haraszti Anikó (Tudatos Vásárlók Egyesülete), Almási Gizella (Médiatudor program), Babócsay Ádám (BMB Focus Kft.), moderátor: Gosztonyi Csaba (Carbon Group Communication)

A térhasználatról, fogyasztói öntudatosságról szóló beszélgetés résztvevői között alapvetően egyetértés volt tapasztalható, ami a reklám és általában a média tudatosabb befogadásának, valamint a szakma és a fogyasztók kettős felelősségének kérdését illeti.

Haraszti Anikó elmondta, hogy egyesületük szót emelt néhány alkalommal nemcsak a környezetbarát és etikus fogyasztás ügyében, hanem a szexista reklámok ellen is, hiszen úgy vélték, a reklámozóknak az ilyen esetekben is felelősségük van, hogy milyen üzenetet közvetítenek a társadalom felé. Míg a Tudatos Vásárlók Egyesületének az a célja, hogy általában a fogyasztókat öntudatosabbá tegye, addig a Médiatudor program célja – ahogy Almási Gizella, projektvezető bemutatta – a kisiskolásoknak igyekszik megtanítani, mi a reklám és más médiumok célja, szándéka, hogyan hozzanak tudatos döntéseket. A programot angol mintára készítették el, és igyekeznek minél több általános iskolába eljuttatni. A program éppen a reklám mint műfaj sajátosságait kihasználva igyekszik megismertetni a 6-10 éves gyerekekkel a különböző médiumokat, azok céljait, működési mechanizmusát.

Babócsay Ádám, aki a reklámszakmai oldalt képviselte, és Almási Gizella is kihangsúlyozta, hogy a reklám bizonyos szempontból a legőszintébb médiaműfaj, hiszen egyértelműen elmondja, mi a szándéka: egy termék eladása. Haraszti Anikó azonban kifejtette, hogy bizonyos helyzetekben a fogyasztó nem dönthet szabadon, hogy be akarja-e fogadni a reklámot: a köztéri reklám tipikusan ilyen műfaj. Itt persze felelőssége lehet a helyi önkormányzatnak, városvezetésnek, közterület-felügyeletnek, és akár azoknak a magánszemélyeknek is, akiknek ingatlanán a reklámokat elhelyezik. Tehát az emberek, míg sokszor magánéletükben nem szeretik a reklámokat, ha hasznot látnak belőle, esetleg saját házuk oldalán vagy kertjükben is megtűrik. Babócsay Ádám kiemelte, hogy a közterületeken megjelenő túlzott mennyiségű reklám magának a szakmának sem tesz jót, hiszen a túl nagy „reklámzajon” nehéz áttörni, és ez is eredményezheti a szélsőségesen kirívó üzeneteket. Ugyanakkor vannak olyan magyarországi példák (pl. Kaposvár), ahol a városvezetés tudatos politikát folytat a közterületi médiamegjelenés szabályozásának terén.

Babócsay Ádám elmondta, hogy hazánkban még gyerekcipőben jár a médiatudatosság, kevesen vannak, akik ezt képesek oktatni, a különböző működési mechanizmusokat kiismerni, ezért igenis etikai felelőssége van a reklámszakembereknek is, hiszen az önszabályozás általában már csak utólagos felügyeletet tud gyakorolni egy-egy kifogásolt reklám fölött. Haraszti Anikó ugyan hisz a fogyasztók és szervezeteik erejében is, de Magyarországon az ilyen szervezetektől inkább mint egyfajta hatóságtól, vagy problémamegoldó szervtől az emberek azt várják el, hogy helyettük dolgozzanak, a szervezet sokszor nem igazán érzi maga mögött a társadalmi támogatást, valódi aktivitást. A fogyasztóvédő civil szervezetek működését nem segíti az sem, hogy elvi okokból nem fogadnak el támogatást a vállalati szférából, és hazánkban a magánadakozás még gyenge lábakon áll. A beszélgetők rámutattak arra az ellentmondásos helyzetre, hogy a reklámszakma szívesen venné a párbeszédet a civil szervezetekkel, és általában a fogyasztókkal, miközben ezek a szervezetek nem rendelkeznek a megnyilvánuláshoz ugyanolyan (anyagi) eszközökkel és forrásokkal, mint a reklámozók, tehát e lehetőségeik sokkal szűkösebbek saját maguk és tevékenységük megmutatására.

Szó esett ugyanakkor a Danone elleni bojkott-akcióról, amely egy ideig sikeresnek bizonyult, és a kampány sikerességének okairól is, a résztvevők megállapították, hogy a negatív hírre általában érzékenyebb a sajtó is.

Abban a beszélgetés összes résztvevője megállapodott, hogy a reklámot nem lehet kiemelni a média egyéb műfajai közül, amelyek szintén sok esetben felelősek a nemi sztereotípiák továbbéltetéséért.

REKLÁMOK ÉS NEMEK - KONFERENCIA

Helyszín

Időpont

Program