Fucktivity
Metafeminista revü
[2006.03.07. 12:02] |
|
Nyomtatható forma Forrás: Tűsarok
Ezen a hétvégén sem történt semmi, csupán annyi, hogy bekapcsoltuk itthon a televíziót, és megnéztük szombaton a tv2 koraesti műsorát, láttunk vagy négy szál faszt, három pár mellet, aztán elhatároztuk, hogy mégis inkább az állatkerté meg a könyveké a jövő.
Nem akartunk mást, csak szórakozni az egykori kedvenc Activity Show-n, amin kezdetben azért lehetett mulatni, mert a Kern sosem tudta kitalálni a megoldást, vagy az Irigy Hónaljmirigy társulatának itt legalább szellemesek voltak a dramaturgiai megoldásai.
Azóta volt már minden a sárga földig, tálcán kínálták kinevetni az olvasni sem tudó Győzikét, hallgathattuk a punnyadt médiapöcsök félig sem szellemes megjegyzéseit, de azért néhány játékos a pórnépből is bejutott, és bebizonyíthatta, hogy csak nézőként hülye.
Na, most vége, sikerült megcélozni a színvonal alsó tíz centijét, bár ugye jól tudjuk, hogy a tartalmatlanságnak nincs is alsó foka. Gondolták, a feladványok már rég nem számítanak, eladják itt a Buzerát, meg abból a kimustrált sztárjaikat, plusz az új, női Uhrin Benedeket nekünk. De nem akarom a minden playboy-ok címlaplányát bántani, van neki amúgy is baja elég, vele is szolidáris vagyok, csak azt utálom, hogy a magyar média a megbecsültség és a hírnév ígéretével mindig kész taposni még egy jó nagyot a default áldozatokon.
Felelősség nuku, végül is a szörpgyári capriccio is jó véget ért, vagyis Big Brother Zsanett sem kötötte fel magát, sőt megfelelő pszichológiai kezelés után ma már Rilkét olvas vadul, sőt talán Évi is talpra áll a padlóról megint.
A kihívás egyszerű: el kell adni a Buzera érzelmi intelligenciából már rég megbukott csapatát máshol is. Főleg azért, mert ott van egy lány, akit lehet mutogatni, mint valami antifeminista popikont, meg akit mustrára lehet felszólítani adás közben is bármikor, mint a vásáron a lovat. Szóval ezt a lufilányt le kell nyomni a nép torkán, hogy amott csörögjön az aprópénz. Tessék megnézni: mink az ilyen nőt sem nézzük le, sőt embernek nézzük, és egyébként is, úgy megsimogatnánk a buksiját neki.
Szóval rászörfölök az adóra, és mit látok Activity címen? Három pár mellet, amelyből egy kicsit feltűnőbb, és vagy négy szál farkat, amelyek közül mondjuk akad, amelyik kicsit lesüti a szemét. Na, ezek a páros és páratlan szervek imitálnak ott a képernyőn emberi beszélgetést, illetve népi játéknak látszó cselekvéseket. Egyik, mint az élő promiszkuitás műszobra, egyébként gerontológiai eset, liheg és gyártja a magát is alulmúló, szexuális ihletésű, folklorisztikus poénjait, a másik, akinek a megfejtések szempontjából szerinte legveszélyesebb nő jutott, eleve lemond arról is, hogy normálisan mutogasson, de az is lehet, hogy már nem elég kreatív, ráadásul cezaromániájának megfelelően dühöng is azon, hogy senki a világon nem érti, mit mutogat.
A Playmate lány (esküszöm, ez a szó úgy hangzik, mint a mosógép) pedig egész kreatív. Annak ellenére, hogy neki aztán nem szabad - de ezt senki nem is értékeli. Aztán az est fénypontja következik: Annácska dekoltázsára - értsd: mellére - rajzolnak a játékosok, és Annácska megint csak felszabadult, hiszen ő sztár a magyar kereskedelmi média egén.
A kölyköknek itthon elmagyarázom, hogy azért a szebb valóságban ez nem ilyen, sokkal boldogabb jövő vár a kislányokra, a fiúkra meg főleg, hiszen látjátok, egy férfi segge partjára sem került főműsoridőben pecsét.
De akkor az a két másik nő miért nem szólt semmit, egyik ráadásul terhes is? - kérdezi a tizenhárom éves unokahúgom. Hát igen, csúnyán asszisztáltak, ebben igaza van, de lám, örülhetünk, mert neki már ennyi idősen is több esze van.
Azok a nők meg azt demonstrálják épp, hogy örülnek neki, hogy nem ilyenek. Harcolnak az ostobaság vélelme ellen - ezt kényszeríti rájuk a szerep.
Egyébként meg kapcsoljuk ki a televíziót, menjünk színházba, vásároljunk könyveket! sisso Kapcsolódó linkek:
Sisso az Irodalmi Centrifugában [2006.02.14.]
| Szólj hozzá: Fucktivity |
| A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezz be az oldal jobb felső sarkában található Bejelentkezés boxot kitöltve. Amennyiben nem vagy még regisztrált felhasználónk, a hozzászóláshoz itt regisztrálhatsz! |
|