Szavazz az év civil nőire!
[2006.09.06. 17:29] |
|
Nyomtatható forma Forrás: Tűsarok
A „Promenád - A nők sétánya” akció célja a civil szférában kiemelkedő teljesítményt nyújtó nők elismerése. Tiszteletükre egy-egy facsemetét ültetnek Budapesten mostantól minden októberben, hogy létrejöjjön a civil nők sétánya.
A Partners Hungary Alapítvány Promenád csoportjának kezdeményezésére nemzetközi szinten is érdeklődést kiváltó projekt vette kezdetét szeptemberben az EU Phare Programja keretében. A Promenád csoport tagjai – akik „többnyire sikeres, fiatal, értelmiségi nők” -, rendkívül fontosnak tartják a nők kiemelkedő teljesítményének elismerését, a valódi értékek megbecsülését, a civil munka értékének növelését és a környezettudatosságot.
A szervezők felhívásukban leszögezik, hogy a politikai életben feltűnően kevés a fontos, döntéshozói pozíciót betöltő nők aránya, a civil szférában azonban optimizmusra okot adóan magas számban képviseltetik magukat. Feltételezésük szerint a jelenség hátterében az állhat, hogy a nők is fontosnak tartják a társadalom szolgálatát, ám többségükben azon a szinten, ahol közvetlenebb befolyást gyakorolhatnak rá.
A sikeres civil nők meg- és elismerése érdekében hozták létre az évente egyszer odaítélt Promenád-díjat abban a reményben. A díjra politikai hovatartozástól függetlenül bárki jelölhet olyan nőket, akik példaértékűen tevékenykednek a köz érdekében, annak bármely területén, legyen az a természetvédelem, a hátrányos helyzetűek segítése, tudományos tevékenység, vagy bármi más.
A szervezők 2006. szeptember 20-ig várják a jelöléseket a weboldalról letölthető adatlapon. A jelölés e-mailben (jelolt@promenad.org) vagy levélben („Promenád” 1380. Bp., Pf. 1101.) is visszaküldhető.
A zsűri tagjai: Wirth Judit, a NANE Egyesület munkatársa Kőbán Rita kétszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok kajakozó Hadas Miklós szociológus professzor, Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központ Ekler Dezső, Ybl-díjas építészmérnök, Ekler-Architect.
A civil kezdeményezés nemzetközi szinten is érdeklődést keltett: idén Lengyelországban (AkcjaAkacja) és Szlovákiában (Voka) is ültetnek fákat a nők tiszteletére. Jövőre további országok csatlakozására számítanak a szervezők.
Kapcsolódó linkek:
Akikre büszkék vagyunk (arcképcsarnok)
Fórum: Nők a nőkért
Partners Hungary Alapítvány
Promenád - A nők sétánya
| Szólj hozzá: Szavazz az év civil nőire! |
Ugrás az összes hozzászóláshoz |
| A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezz be az oldal jobb felső sarkában található Bejelentkezés boxot kitöltve. Amennyiben nem vagy még regisztrált felhasználónk, a hozzászóláshoz itt regisztrálhatsz! |
| éjszakásnővér |
2006.09.12. 15:46 [#1] |
| Ez nagyon szép dolog. És akkor lehet menni majd ebbe a parkba hordószonokolni is nőknek meg ilyenek?:)) |
| |
|