High tech csecsebecse
Nő, art deco laptoppal
[2004.10.12. 14:46] |
|
Nyomtatható forma Forrás: Tűsarok
Az IT világ első számú üzleti célpontja ma már a nő, akinek az eszement divatkütyüktől a „felhasználónő-barát” kellékekig mindent megpróbál eladni.
 |
|
A Siemens SL65-öt az Escada nőiesítette. |
Közhely, hogy az utóbbi években a nők vásárlóereje sokkal dinamikusabban nő, mint a férfiaké. Az pedig már a nyolcvanas években sem volt igaz, hogy a fiúknak videójátékkal, a lányoknak pedig barbibabával kellene játszaniuk.
Bigyóból sosem elég - ez lehet a Siemens és az Escada érdekházasságának mottója. Véleményük szerint amazonok egész sora várja a karácsonyt, hogy végre kezében tarthassa a gyöngyházas csingilingivel és első blikkre Swarovski kristállyal megbolondított mobilgyönyört, az SL65-ös modellt.
Limitált példányszámban, mindössze hatszáz fontért hozzájuthat bárki, és esztétikusan összepasszíthatja az Escada legújabb, Denim & Diamonds kollekciójából származó rucival. (Mindjárt, de azonnal.)
Az új trend a a legutóbbi londoni, párizsi és a New Yorkban tartott „Divatheteken” is megfigyelhető volt. A nagy hasznot hajtó női piacra hajaz például Roland Mouret is, aki az Intel számára kaleidoszkóp mintázatú, magasfényű laptop skineket (borítókat) tervezett.
A szabadon váltogatható, art deco-ba hajló laptopruha állítólag funky érzést kelt az eddig rémesen unatkozó notebook tulajdonos hölgyekben.
Egy biztos, a Mouret laptopos nőket messziről kiszúrhatja az ember, ha végigpásztázza a Széchényi Könyvtár többszáz főt befogadó olvasótermét.
 |
|
Roland Mouret laptopjai |
 |
|
Kristályberakásos iPod borító, doktor szösziknek |
Aki pedig LCD monitorját szeretné a városban hurcolászni, az a Knomo nevű cég jóvoltából egy pillanat alatt kézi retiküllé alakíthatja a monitort.
Szintén Swarovski kristállyal operál a legújabb mini iPod is, amely azok számára készült, akik a snassz pasztell színű verziót már elunták. A Cristal Mini névre hallgató jószág egyszínű változata 699 dollárba, míg a jaguáros mutáció pedig egy százassal többe kerül.
Úgy tűnik, a pasztellszínű mini iPod-okat, a kicsapható tükörfelülettel ellátott mobilokat, a kecses-keskeny digitális kamerákat, és a rúzsformájú USB memóriarudakat is mind azzal a céllal fejlesztik a gondos dizájnerek, hogy beleférjenek a kisméretű retikülökbe.
Sokszor azonban a méret a lényeg. Minél kisebb ugyanis egy digitális fényképezőgép, annál nehezebb használni, mivel a képek sokkal könnyebben bemozdulnak.
 |
|
Laptopból kézitáska - a Knomo fejlesztése | Keskeny határvonalon balanszíroznak azok a tervezők, akik a nőket tekintik célcsoportjuknak. Könnyű ugyanis abba a hibába esni, hogy a kifejlesztett tech-bigyó csinos darabnak minősül ugyan, de nem sok haszna van.
Az Intel ezért például antropológust is alkalmaz, hogy tudományos alapon fürkéssze ki, miről álmodik a nő. Genevieve Bell szerint ami beválik egy nőnek, az a tömegpiacon is eladható. Ha nem, valószínűleg felesleges a sikerben bízni.
Nyilvánvaló, hogy a nőknél nem csak a szép, csillogó tárgyakkal lehet bevágódni. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy ahogy a nők egyre nagyobb szeletet hasítanak le maguknak fogyasztóként az IT piacon, úgy nő a design szerepe kulcsfontosságúvá.
 |
|
Sapóba épített headphone a hűvös őszi napokra a Burtontől | A technológiának nem feltétlenül kell különböznie, elég, ha más nyelven adják el az adott terméket. A női magazinok azonban ódzkodnak attól, hogy az efféle gadgetekről írjanak - a nők pedig attól, hogy a Computer World-öt vagy a Számítástechnika magazint olvassák. Nem véletlenül, hiszen ezek a lapok sem képi világukkal, sem marketing üzenetükkel nem a nőket célozzák meg.
Talán ennek tudható be az is, hogy gomba módra szaporodnak az interneten azok a weblogok, amelyeket nők írnak nőknek, annak érdekében, hogy képben legyenek minden, a legújabb tech kellékeket érintő kérdésben. Ilyen például a Mia Kim által szerkesztett Popgadget, vagy a Shiny Shiny nevű blog, melynek legújabb ajánlata egy kerék és porzsák nélküli high-tech porszívó, magasan kvalifikált háztartásbeliek számára.
Az Airider pihekönnyű, mivel légpárnát fejlesztettek bele ügyes mérnökök, és szinte hangtalan, ettől függetlenül jobb lenne, ha a porszívózást valaki más végezné el a célcsoport helyett.
 |
|
A ruhaméret konvertáló alkalmatosság a Nokia 7260-as telefon része | Mia Kim szerint még van mit tanulniuk a fejlesztőknek arról, mit is akarnak a nők, és arra is fel kell készülniük, hogy egyre nehezebb bármit eladni a hölgyeknek. Ők ugyanis pontosan tudni akarják, mi hogy működik, mielőtt vásárlásra adják a fejüket.
Nem elég azzal ámítani a nőket, hogy egy adott termék a leggyorsabb, vagy a legnagyobb. A nők Mia véleménye szerint a következő kérdést teszik fel, mielőtt vásárlásra adnák a fejüket: oké, ez nagyon nagy, és nagyon gyors. De mit csinál valójában? A Shiny Shiny szerkesztője szerint pedig a nők szép tárgyakkal szeretnék körülvenni magukat, még ha azok laptopok, vagy szkennerek is, ám van abban is valami szép, ha egy adott eszköz egyszerű. muzsa
| Szólj hozzá: High tech csecsebecse |
| A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezz be az oldal jobb felső sarkában található Bejelentkezés boxot kitöltve. Amennyiben nem vagy még regisztrált felhasználónk, a hozzászóláshoz itt regisztrálhatsz! |
|