haliho mindenkinek...de régen jártam erre:))) valamint közlöm, veletek azonnal a rossz hirt:a rudasban a keddi 50% megszünt a női napon.logikus hogy a férfiaknak is de ezt nem kérdeztem.remélem az ősszel visszaáll a régi rend.
Én férfi vagyok és lehet, hogy most hülyeséget írok, de én soha nem gondolkodtam arról, mi történik a nőkkel. Ez nem azért volt, mert nem érdekel vagy ilyesmi, hanem azért,elsősorban, mert én is valamibe születtem és ahogy sokan hisszük, apu is ezt tette, miért ne tenném én is. Másodsorban pedig, mert 10 évig drogfüggő voltam, majd egy 27 hónapos rehabilitáción vettem részt. Egy éve vagyok tiszta és a rehabon jöttem rá mennyi rossz dolog van a világon. Továbbá arra is rájöttem milyen igaszságtaanul bánik velünk a világ. Itt nincs vége a történetnek, mert az is feltűnt, hogy ezen is, mint a drogfüggőségen tudunk változtatni. Ekkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, miszeint én nem szeretnék áldozatszerepben panaszkodni, sokkalinkább megismerni, megfogalmazni, magatartást vátani majd mindezen változásokat örömként megélni, másodsorban pédaként állítani a társadalomnak, mert hol másutt kezdődhetne a változás mint bennünk.
Ettől felbuzdulva írtam ide, hogy segítséget kérjek, hogyan kezdjem a változást, nem akarok szexista barátokat és szerintem ezen felül rengeteg dolog van amiben ezen az oldaln valaki segíteni tud, merre induljak, mit olvassak. Hiszem még azt is ha valaki segít nekem személyes pédákkal, vagy személyes beszélgetéssel az sokkal inkáb hatékony mintha a neten olvasnám a feminizmus tételeit.
Ha valaki érez elköteleződést affelé, hogy segítsen azt megköszönöm, az e-mail cimem nem merem kitenni de ha valaki válaszolna....
a rohadék mocskos genderfasiszták igyekeznek biztosítani, hogy a mocskosbüdöskurva nők tudjanak enni adni a büdöslábú fölösleges gyerekeiknek, mert a szegény, elnyomott férfiak félrelökdösik őket a sorból, és nem jutnak kajához.
és igen, kár volt, hogy az erős, felnőtt jet li kimentette a gyerek lányát a cunamiból. igazán hagyhatta volna ott is megdögleni, hiszen ő is annyira el van nyomva. túl sok nő van a világon, és túl nagy hatalom van a kezükben. ki kéne irtani az összeset, nehogy a szegény, elnyomott férfiak jogai megsérüljenek. de várjunk csak, az nem lenne jó a szegény elnyomott férfiaknak, mert akkor nem lesz kit kefélni, és nem lesz, aki megcsinálja a fizetetlen háztartási munkát. na jó, akkor néhányat hagyjunk életben. de csak annyit, amennyire a férfiak házirabszolgaként igényt tartanak. akkor talán visszaáll a világ rendje.
Ez eszembe juttatja a régebbi katasztrófát, ahol Jet Li azért sérült meg, mert a LÁNYÁT mentette. A rohadt patriarcha... Ezek a szemétláda genderfasiszták meg hagynák akár őt is megdögleni, mert hát a férfiak csak másodrendű lények a nők mögött.
http://www.msnbc.msn.com/id/6762602/
A másik "érdekes" hír, hogy a haiti földrengések nyomán néhány segélyszervezet kihirdette, hogy férfiaknak nem segít, csak nőknek. Ha egy férfi ott vérzik el vagy felfordul valami fertőzésben, hát le van sz*rva. A készleteket inkább tartalékolják a nők részére.
Micsoda gennyes tetűség.
Svédországban régóta megy a kvótarendszer, hogy több nő jusson be a felsőoktatásba. 50-50%-ra lőtték be a diákok arányát, ami végülis nagyjából megfelel az "egyenjogúság" elvárásainak.
Csakhogy mostanában rájöttek, hogy ez már a férfiaknak kedvez, mert több nő jelentkezne mint férfi. Ígyhát el is törlik a kvótarendszert.
Ha a diákok 51%-a férfi, az botrány. Ha a diákok 70%-a nő, azzal semmi gond.
A feminizmus semmi másról nem szól, csak arról, hogy tolják a nőket midnenáron, a férfiak rovására. El lehet felejteni a szép szavakat az egyenjogúságról. Ez már a sokadik alkalom, hogy lehullt az álarc.