még valami: a mai szőrtelenítésmánia tényleg hihetetlen. középiskolában még furán néztünk a teljesen csupasz lábakra, a hónalját meg senki sem szedte. nekem pl. egy szőrtelen pasi abszurd és szexuálisan lelombozó.
subculturalgirl: igazad volt a látványos műszempilla dolog esetében, de a szubkultúrák is normatívak, csak a saját normájuk felé. Bár persze lehet norma az is, hogy a látványos műszempilla is oké, meg a nem látványos is. :-)
én a mode-os stb. szubkultúrában tartózkodtam tiniként, és hát ott kőkemény szabályok voltak, mi mehet, és mi nem. szerintem amúgy a tinikénél uniformizálóbb szubkultúrákat keveset találunk, elég megnézni a ruhájukat vagy pl. a Viva TV magyar (és nem magyar) klippjeit.
sajnos az aneroxia is a kontrollt és az erő visszaszerzését szolgálja alapvetően... (meg ha így gondolkozunk, gyakorlatilag a háj is. nagyobb biztonságban érzem magam kövéren, bár tudatosan tudom, hogy nem véd meg, de megnyugtat, hogy a kövérségem egy csomó zaklatásos szituációból kizár.)
Most veszem észre, hogy ez még nekem szólt, természetesen nem hagylak válasz nélkül.
Most olvasom a témában Shelia Jeffreys "Beauty and Patriarchy" c. könyvét, szerintem ő már túl szélsőséges, még egy szerencsétlen rúzzsal is baja van, meg a szado-mazo imagery-vel, bőrcuccokkal, fűzőkkel, ami sok nő számára igenis empowering lehet (ugyebár, ha összehasonlítjuk a divatos cicababa image-dzsel, nem olyan nagy csoda ez...)
De igazad van, ez az empowering sokszor csalóka érzés, ha a mainstream ideálra vonatkozik. Érdekesnek találtam Susan Faludi leírásában (Backlash), hogy a 80-as években feminista (tartalmú) jelszavakat használtak kozmetikai cikkek reklámozására. (Nálunk nyilvánvaló példa a "mert megérdemlem!") Modellek gyakran beszámolnak egyfajta erő érzéséről, hogy ők urai a testüknek, nekik ez a női szabadság, az önmegvalósítás. És ha megöregszik, összeomlik az önértékelése, vagy mi lesz? A maguk helyén kellene kezelniük a dolgokat.
Gót szubkultúra: most hétvégén történt, hogy egy tizenévesnek látszó lány félénken megkérdezett, hogy én mint nő mit gondolok a (nagyon feltűnően nem igazi!) műszempillájáról, mert a társai piszkálják miatta. Azt mondtam neki, hogy ha neki ez tetszik, viselje bátran, mert semmi értelme annak, ha a szubkultúra ugyanazt a normagyártást csinálja kicsiben, amit a mainstream nagyban. Értelme lehet, hogy nincs, de a gyakorlat más.
Engem pl. bosszant az itt is észlelhető női rivalizálás, egymás szinte kéjes kritizálása. Próbálom leszoktatni erről az embereket, de nem nagy sikerrel. Szerintem is fontos lenne inkább egymést dícsérni. Olyan jó érzés látni, hogy valóban jól esik a másiknak egy-egy pozitív megjegyzés, főleg, ha az olyan dologra vonatkozik,amit ő maga kreált - mert az kicsit a személyiségnek, a kreativitásnak is szól.
Egyelőre ennyi - sokat fogok még a témában értekezni, és szívesen vitatkozom is, csak más helyen.
szóval úgy értettem, hogy visszaüthet, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - egy bizonyos intézményesített szépségideálnak megfelelni nem az önbizalmat erősíti, hanem a szépségipart. magyarán iszonyú terheket és követelményeket rak rá egy-egy személyre, ha beletartozik egy ilyen körbe.
teljesen megfelelni úgyse fog, hiszen a lakosság alig pár százaléka néz ki úgy, mint pl a modellek, sőt maguk a modellek se néznek úgy ki, mint saját maguk a képeken, tehát gyakorlatilag elérhetetlen egy-egy ilyen intézményesített ideál. (hm, ha topmodell leszeket nézi valaki, hát az ügynökségek ott is osztják rendesen a kiválogatott gyönyörűszép lányokat.) viszont senki nem azt mondja, hogy elérhetetlen, hanem azt, hogy ezzel meg ezzel a termékkel, szolgáltatással elérhető. és beszippant az ipar, és beszippant a bűntudat, a teher, stb.
amint szélesebb közönséget is megcéloz ez az intézményesített, iparosított dolog, őrajtuk is többszörös lesz a nyomás.
például aki ma túlsúlyos (sőt mondjuk úgy, hogy nem nádszálvékony), afelé a leghangosabb üzenet, hogy fogyni, fogyni, fogyni. szóval ez a legnagyobb teher. viszont nem kapja az arcába a lábműköröm, a 3D szempilla, stb üzeneteket, mint kötelező kellékeket a megfeleléshez.
amint egyre több réteget érint, csak a nyomás fokozódik.
amint a túlsúlyosok is célközönség lesznek, az esetleges ellentmondó üzenetek - kötelező fogyás vs így is szép vagy - mellé betársul, hogy csak úgy vagy szép, ha még ilyen meg ilyen is vagy.
nézzük a férfiakat: pár évtizede még simán nem tartoztak bele ebbe a rétegbe. ma már a fiatalabbak kötelezően epilálnak, a marionnaud katalógusban alapozót hirdetnek nekik, stb (ennek az összes költség- és paravonzatával, hogy nem néznek ki elég jól, ha szőrösek és nem tökéletes bőrűek, ismerjük mi ezt), és a táplálkozási rendellenességek és testképzavarok egyre gyakoribbak náluk is.
addig volt nekik kényelmes, amíg nem terjesztették ki rájuk is a szépség címkéjét.
vagy mint ahogy te is írtad, mekkora megkönnyebülés és rátalálás volt neked a gót szubkultúra, olyan szempontból is, hogy másképp - pl tágabban - értelmezik a szépséget.
intézményesített keretek között ez szerintem lehetetlen.
a mindennapokban lehetséges egymáshoz pozitívan hozzáállni és azt sugározni, sőt kimondani, hogy mennyire szép a másik, és szerintem érdemes is. legalább ellensúlyozza a mindenhonnan érkező állandó, és az ember tudatallattijába is beépülő kritikát.
SZOC&POL 
